A Románia (Roumania) az I. világháború után, majdnem háromszorosára növelte területét. A nagy nemzeti siker azonban nem tudta elleplezni a súlyos belső ellentéteket. Jellemző, hogy 1919-1922 között 7 kormány váltotta egymást, mígnem I.Ferdinánd király ismét a háborús idők tekintélyes miniszterelnökét, Ionel Brătianut (olvasd:Jonel Bröteanu) bízta meg a kormányalakítással, aki mint a román liberalizmus vezéralakja 1920-ban ezeket mondta: "Nem nyugodhatunk addig, míg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, míg Magyarországban az életképességnek a szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük." (Megjegyzésként: Brătianu szavaiból is kitűnik, hogy Erdély soha nem volt Romániáé! Transylvania never Romania!). Az ország 1923-ban elfogadott alkotmánya szerint a törvényhozó hatalmat a király és a parlament gyakorolta. A végrehajtó hatalom pedig a parlamentnek felelős kormány kezében volt. Mindez együtt járt a választójog biztosításával, de megtalálták a módját, hogy a magyarság (és más nemzetiségek) esetében ezt korlátozzák, mindenekelőtt az állampolgárság megtagadásával. Ráadásul a választásokat példátlan törvénytelenség, megvesztegetés és erőszak jellemezte. A választókerületeket eleve úgy alakították ki, hogy ahol csak lehetett a magyar településeket románokkal vegyítették. A választói névjegyzékekből rendszeresen kihagyták a magyarok egy részét. Így sok magyarlakta vidékről is román képviselőt juttattak be a parlamentbe.
1921-ben elfogadott erdélyi földbirtoktörvény eleve a magyarokat sújtó, hátrányos megkülönböztetéseket tartalmazott. Elvették az egyházak, iskolák, községek birtokait, (amelyeket a mai napig is nem nagyon akarnak vissza adni a magyarságnak), s ezzel lehetetlenné tették a magyar művelődési és közintézmények, mindenekelőtt az egyházi iskolák fenntartását. A szlovákiaihoz hasonlóan magyarlakta területeken román telepes falvakat hoztak létre egészen az 1980-as évek végéig. A román alkotmány nem foglalkozott a nemzetiségek nyelvhasználatának kérdésével, így a későbbiekben a hatóságok tetszésük szerinti rendeletekkel korlátozták a magyar nyelv használatát. A bíróságokon 1921-től románul tárgyalták az ügyeket, s minden hatósági beadványt az állam nyelvén kellett megfogalmazni. A nyilvános helyeken megjelentek a felíratok: "Csak románul szabad beszélni." (Szerencsére a Székelyföldi magyarok megúszták és itten nem találkozott senki ilyen felirattal, de Erdély más megyéibe megjelentek pl. Kolozsváron) Az 1919-20-as tanévben 900 elemi iskolában szüntették meg a magyar nyelvű tanítást. Felszámolták a magyar nyelvű középfokú állami felsőoktatást és az 1920-as évek közepére megszüntették a magyar nyelvű középfokú állami oktatást is. A magyar egyházi iskolák anyagiak hiányában egyre nehezebben tudták biztosítani az oktatás feltételeit. Állami segélyt csak a szász és a muzulmán iskolák kaptak. Közben folytatódott a még meglévő magyar elemi iskolák felszámolása, melyeknek aránya 1938-ra az iskolahálózat 1%-ára zsugorodott, azaz a több mint 96000 magyar tanulóból csak 4500 tanulhatott az anyanyelvén.
Az erdélyi magyar értelmiségiek és politikusok 1921-ben kezdtek szervezkedni. Ekkor jelent meg Kós Károly "Kiáltó szó" című röpirata, mely arra hívott fel, hogy az új körülmények között az erdélyi magyarságnak magára hagyatkozva kell létét biztosítania: "Dolgoznunk kell, ha élni akarunk és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk. De csak magunknak ezentúl, magunkért... 2000000 magyarra, mint fundamentumra akarjuk felépíteni az új keretek közötti nemzeti autonómiánkat...!" 1921 januárjában a romániai magyarság Kolozsvárott összegyűlt képviselői kinyilvánították a magyarság minden rétegét tömörítő Magyar Szövetség létrehozásának szükségességét. Júniusban a kalotaszegi magyarság képviselői Bánffyhunyadon létrehozták a Magyar Néppártot, amely azonban csak helyi szervezet volt. 1921 júl.6-án Kós Károly és Jósika Sámuel báró vezetésével megalakult a Magyar Szövetség, mely a nemzetközi kisebbségi szerződésekben foglaltak alapján jogot formált a nemzeti összetartozás alapján álló politikai szervezet alakítására, s a romániai magyarság belpolitikai és Népszövetség előtti képviseletére. A román kormánypolitika számára azonban elfogadhatatlan volt ez az álláspont, ezért 1922 októberében betiltotta a Magyar Szövetséget. Ekkor azonban már működött az 1922 januárjában alakult magyar Néppárt és a februárban alakult Magyar Nemzeti Párt.
Az adott körülmények között be kellett látni, hogy a nemzeti egység létkérdés, így 1922decemberében Kolozsvárott egyesült a két párt Országos Magyar Párt néven. Első elnöke Jósika Sámuel az ő halála után Bethlen György gróf és Bánffy Miklós gróf voltak a párt meghatározó vezetői. Az Országos Magyar Párt 1938 márc.31-i felosztásáig képviselte a bikaresti parlamentben a romániai magyarság érdekeit. Állandó harcot folytatott a magyar iskolákért és 15 alkalommal nyújtott be panaszt a Népszövetséghez. A királyi diktatúra bevezetése után az egyetlen engedélyezett politikai szervezeten a Nemzeti Újjászületés Frontján belül nyílott csak alkalom az újonnan létrehozott Romániai Magyar Népközösség tevékenységére, mely már csak formális lehetett.
1938-ban bevezetett új alkotmány már azt is kinyilvánította, hogy a román eredetű állampolgárok elsőbbséget élveznek. Miniszter pl. csak az lehetett, akinek a családja legalább 3 nemzedéken át román volt. Az ugyanekkor elfogadott közigazgatási törvény pedig úgy osztotta 10 tartományra az országot, hogy a magyarlakta területeket mindenütt román lakta területekhez csatolta. Mindezek ellenére a magyarság hatalmas erőfeszítéseket tett nemzeti önazonosságának megőrzéséért. A magyar egyházak és iskolahálózatuk nagy küzdelem árán, de fennmaradtak. A nemzeti tudat megőrzésében fontos szerepük volt a közművelődési egyesületeknek, könyvtáraknak stb. A magyar nyelvű sajtó és könyvkiadás, a romániai magyar irodalom: Áprily Lajos, Kós Károly, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Kemény János báró, Mikes Kelemen, Tamási Áron, Benedek Elek és társaik alkotásai mind-mind a magyarság megőrzéséért tett erőfeszítéseket az élni akarás és a jövő biztosítékai voltak. Ugyanakkor a kisebbségi sajtó szabadságát állandó zaklatással, sajtóperekkel korlátozták, s még a románok és magyarok közti megértést hirdető Krenner Miklóst is gyakran bíróság elé citálták. ennek ellenére mintegy 50000 példányban sikerült eljuttatni a magyar olvasókhoz a sokszínű Brassói Népújságot. Az igényesebb közönség olyan színvonalas romániai magyar folyóiratokat olvashatott, mint a Pásztortűz, az Erdélyi Szépmíves Céh munkáját segítő Erdélyi helikon, a Korunk és a Hitel.