LATURA   > Laza túrák, kirándulások, túratervek és ami ehhez a témához kapcsolódik!
LATURA > Laza túrák, kirándulások, túratervek és ami ehhez a témához kapcsolódik!
Tartalom
Menü
 
Túratippek...
 
Egyéb...
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
-Túratervek
-Túratervek : Keszthely büszkesége

Keszthely büszkesége

Ez az ország negyedik legnagyobb - 101 helyiséggel rendelkező -, ugyanakkor legigényesebben helyreállított és berendezett kastélya.

 A barokk kastély építését 1745-ben Festetics Kristóf kezdte el. Az U alakú egyemeletes épületet Festetics Kristóf fia, Pál bővítette, az ő nevéhez fűződik a mai múzeumi bejárat. Festetics Pál fia, Festetics György 1792 és 1804 között kialakíttatta a kápolnát és megépíttette a kétemeletes könyvtári szárnyat, amelynek - eredetiben megmaradt - bútorzatát Kerbl János keszthelyi asztalos készítette.

A kastély egy része a II. világháború végétől szovjet hadikórház, aztán magyar laktanya, majd egyetemi kollégium volt, de otthont adott a városi könyvtárnak és a zeneiskolának is.

A Festetics-kastély ma múzeum és konferencia központ. Állandó és időszaki kiállításait évente mintegy 200 ezer látogató tekinti meg. Zenei rendezvényei megközelítik a százat. A kastély parkjába a díszes főkapun juthatunk be. Az előkertet vadgesztenye fák, török mogyoró, orgonák, fekete fenyők és más fák, bokrok mellett két klasszikus szépségű japánakác, és Festetics György gróf mellékalakokkal kiegészített bronzszobra és egy nagy szökőkút díszíti. A park több évszázados fáinak lombjai alatt nyári estéken klasszikus színházi előadásokat élvezhet az ide látogató vagy gyertyafényes, zenés éjszakai kastély-látogatáson vehet részt. Kívánságra a kiállításokon tárlatvezető ad információkat, német, angol, olasz, orosz nyelven.

A parkot a Festetics család céltudatosan szépítette, gazdagította növényritkaságokkal is. Több mint 50 fafaj és bokorfaj hűvöse alatt lehet sétálni vagy a padokon megpihenni.

Közben eljutunk egy tavacskához, kis vízeséssel kombinált sziklakerthez, valamint a híres oroszlános kúthoz, amelyből nyáron friss, iható víz csorog. A kastélykert hátsó traktusában áll a kocsiház és istálló díszes épülete, amelyben a Hintómúzeumot találjuk.

 
óra
 
naptár
2025. Május
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
-Szállás kereső
 
Kipróbált szálláshelyek
 
-Horgászoknak...
 
Tartalom

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG